1989-91-ig végeztem a fogtechnikusi szakiskolát. A tanulmányi idő alatt, a gyakorlati ismereteimet, a
MÁV Kórház Rendelőintézetének fogtechnikáján szereztem. Az iskola elvégzése után, egy évig a
Prodent Bt.-nél eleinte protetikusként, majd később vázasként dolgoztam.

1992-től lehetőségem volt
Németországban, Pforzheimban több hónapot eltöltenem,
Dr. Frank Tanzer magas szintű fogászati praxisában. Ott főként a kerámiázást tanultam, de emellett lehetőségem volt foglalkozni arany hídak, inlay-k, keményműanyag leplezésű hídak, kombinált munkák készítésével is.
Hazajövet
1993-ban
Andrejszki Géza fogtechnikus mesterhez kerültem, ahol ezután 10 évet töltöttem kerámikusként. Szerencsére ez idő alatt mintázással és fémkidolgozással is tudtam foglalkozni, így szakmai fejlődésemet ezeken a területeken is biztosítani tudtam.
Fő területem ezzel együtt a kerámia maradt, főleg mióta résztvettem
Prof. Asami Tanaka mesterkurzusán, aki egy egész más szemlélettel ajándékozott meg a kerámiázás területén. Ezután a tíz év után, érkezett el az önállósodás ideje.
2003-ban jött létre a
MarCeram azaz,a
Bárány Marcell Labor. Eleinte egyedül, majd a megrendelések növekedésével, az új technológiák és anyagok megjelenésével azonban indokolttá vált, hogy munkáink elkészítése során, más laborokkal is kooperáljunk, akikkel jól együttműködő, szoros napi munkakapcsolatban vagyunk.
Mivel szakmánk, a fogászat, folyamatosan, szinte napról napra változik, kollegáimmal minden lehetőséget megragadunk szakmai tovább
fejlődésünk érdekében. Ezért évente több szakmai kiállításon és továbbképzésen veszünk részt, és az ott látottakat megpróbáljuk minél előbb átültetni a hétköznapi gyakorlatba.
Fő irányunk a fémmentes kerámia pótlások a legújabb CIRKON ill. TURKOM anyagok alkalmazásával! Nem mennyiségre, inkább minőségre törekszünk.
Munkánk során fontos lenne mindig ,egy személyes kontaktus a pácienssel. Sajnos ez sokszor nehezen jön létre. Mivel laborunk könnyen megközelíthető, természetes fényű és világos, orvosainknak és a pácienseknek minden munkánál (ahol szükséges), javasoljuk , hogy a fogszín nézést nálunk, a laborban végezzük el, ahol így a páciens egyéb igényeit is megismerve, azokat és a lehetőségeket mérlegelve, egy pontosabb, esztétikusabb munkát tudunk készíteni.
Bízom benne, hogy a weboldalunkon látottak megnyerték tetszését és a jövőben személyesen is megismerhetjük egymást.
éjszakai harapásemelő sín,fogfehérítő sín
Kombinált munkák,implantátumra készülő pótlások,arany inlay,arany kerámia munkák